A Józanság Ünnepe 2026

Idén is megrendeztük Ráckeresztúron az „öregfiúk” találkozóját. Május 16-án a korábban terápiát végzett lakóink elmesélhették a most nálunk gyógyulóknak, ki hol tart éppen az életében, milyen örömei és nehézségei vannak a józanságnak. Új hagyományt is teremtettünk: lakatfalat helyeztünk el a közösségi térben, hogy a már végzett terápiások egy-egy saját készítésű névtáblával felhelyezhessék a saját lakatjukat. […]
Megújult a kalandpályánk

Idén tavasszal befejeződött a Madách utcai részlegünkön található kalandpálya felújítása. A nagy körültekintéssel zajló munkálatok során két faoszlopot és az összes rozsdás alkatrészt, korhadt faanyagot kicserélték, emellett megújultak az akadályok is. A régi kobakok, beülők, kantárak helyett újakat szereztünk be. A tavalyi év során öt mentor munkatársunk részesült oktatásban, így minden feltétel adott, hogy ismét […]
Szakmai napon mutattuk be családterápiás programunkat

Május 6-án a MOL-Új Európa Alapítvány Kozma Imre Gyermekgyógyító program évközi szakmai napján az MRE KIMM Drogterápiás Otthonának csapata a szenvedélybeteg családokkal végzett munka tapasztalatairól számolt be. Az eseményen részt vevő 20 tagintézmény szakemberei hasznos terápiás tapasztalatokat és gyakorlatokat osztottak meg egymással, és újfent bizonyosságot nyert a családterápiás intervenció költséghatékonysága és fontossága az egészségügyi és […]
Segíts, hogy az idei nyár is élménydús legyen!

Sokan még sosem nyaraltak vagy gyerekként egyszer sem voltak táborban a nálunk gyógyuló fiatalok közül. Nyári táboraink életre szóló élményt jelentenek minden résztvevőnek. Nemcsak pozitív szabadidős tevékenységekben lehet részük, de a komfortzónájukból való kilépéssel hatványozottan tapasztalhatják meg a terápiás közösség támogató erejét. Rákóczi utcai részlegünk lakói egy hét alatt körbetekerik a Balatont, majd kenuval kalandoznak […]