Németh Mihály

szociális lelki gondozó és teológus hallgató, esetkezelő mentor

Németh Mihály vagyok, 39 éves, tapasztalati szakértőként dolgozom a drogterápiás otthonban. Sok évnyi szerhasználat után 2013-ban kerültem Ráckeresztúrra, azóta élek józan életet. 15 hónap terápia után Budapesten kezdtem újra az életem. Dolgoztam, újra kezdtem a tanulást, leérettségiztem, jelenleg pedig a Baptista Teológiai Akadémián végzem főiskolai tanulmányomat szociális lelkigondozó szakon. 2015-2019-ig önkéntes munkát végeztem a Teen Challenge nevű szervezetnél, ahol utcán csellengő hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkoztam. Az önkéntes munka kapcsán találkoztam feleségemmel, akivel azóta született egy kisfiunk. A terápiás otthonban 2019 áprilisa óta dolgozok mentorként. Nagy örömmel, elégedettséggel tölt el, és igazán élvezem, hogy visszaadhatok abból a sok jóból, amit én is kaptam a terápiám alatt. A család, munka és a tanulás mellett sokat sportolok, rendszeresen futok. Szabadidőmben szeretek kirándulni, természetbe járni. Próbálom úgy építeni az életem, hogy egy olyan felelősségteljes, megbízható, nyílt és őszinte felnőtt legyek, amilyenre nekem is szükségem lett volna gyermekként.

Önéletrajz