A Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Ráckeresztúri Drogterápiás Otthona új épülettel bővül.

Victorné Erdős Eszter intézményvezető elmondta, hogy az építkezés július végén indult a „Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Közép-dunántúli Régió- ban” című projekt keretében. Több mint 433 milliós uniós pályázati támogatással kezdtek neki a munkának, s ha minden jól alakul, jövő májusra elkészül az új, harminc fiatalt befogadó rehabilitációs otthon. Tizennégy– tizennyolc éves, drogproblémákkal küszködő fiúkat fogadnak majd itt, hiszen országszerte egyre nagyobb gond ennek a korosztálynak az ellátása. Négy évvel ezelőtti adatok szerint több mint háromszázezer a segítségre szorulók száma.

Az intézményvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a terápia alapja a szeretet és az elfogadás, hiszen maga a kapcsolat is gyógyít. Komplex pszicho- és szocioterápia vár majd az ide kerülő fiatalokra, és az iskolarendszerből sem szakadnak ki, ha szükséges, egyéni tanrend szerint tanulnak majd. A fiataloknál ugyanis a pedagógiai-képzési programra építik a terápiát, sokkal szorosabb támogató (mentor) jelenlét mellett. A legfontosabb persze a család, ezért az építkezéssel párhuzamosan zajlik egy parasztház felújítása, ahol hétvégenként tréningesített családterápiás foglalkozásokat tartanak majd a szülőknek. Ezeken a sűrített, intenzív konzultációs programokon a drogproblémával küzdő fiatal hozzátartozói elsajátíthatják a legfontosabb tudnivalókat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a terápiáról a családba visszakerült gyerek ne essen vissza, ne legyen újra szerhasználó.

A röviden „tinirehab” elnevezésű program szakmai vezetője Orsolics Zoltán Zénó arról beszélt, hogy a cél a deviáns, szerfogyasztó, az iskolai tanulmányait hanyagoló vagy a túlzott hiányzás miatt eltanácsolt fiatalok támogatása. A terápiás idő- szakot személyre szabottan állapítja meg a jól képzett szakmai team (melyben saját élménnyel rendelkező munkatársak is vannak). A terápia időtartama három, hat, illetve hat–tizenkét hónap lehet, az iskolai évet figyelembe véve. A készségfejlesztés és a csoportmunka célja a meglévő készségek feltárása, a stresszkezelés, szorongáscsökkentés, a konfliktuskezelés, a kommunikáció és a tanulási készségek fejlesztése, a szabadidő hasznos eltöltése. Abban szeretnének segíteni, hogy a fiatalok megtalálhassák útjukat egy boldog fiatal és felnőtt léthez, hiszen attól, hogy valaki nem használ drogokat, még nem biztos, hogy elégedett és jól érzi magát a bőrében. Erről mesélt az otthon két lakója, Máté és Krisztián is, akik igen fiatalon kezdtek drogozni, s jelenleg az otthonban vesznek részt tizenkét hónapos önkéntes terápián. Ők már kezdik sejteni, talán tudják már, hogy lehet boldogan élni drogok nélkül is.

 

Forrás: Ráckeresztúri Hírmondó
Írta: Gajdó Ágnes

Segítsen adója 1%-ával

drogterapia banner1

Nyilatkozat kitöltésénél az alábbi adatok szükségesek:

  • A kedvezményezett adószáma: 18492415-1-07
  • A kedvezményezett neve: Református Rehabilitációs Alapítvány
  • rendelkező nyilatkozat letölthető: pdfdrogmisszio_Ado_1_szazalek.pdf

további lehetőségek